Michael Edwards egészen kis korától kezdve tudta mi élete célja. Olimpikon akart lenni. Miután sok sportág sikertelen kipróbálása után rájött, hogy Nagy-Britanniában nincs síugró, úgy érezte eljött az ő ideje. Jóformán saját erőből, anyja kocsijával bejárta fél Európát, hogy sáncon edzhessen. Minden munkát elvállalt, hol kocsijában, hol sátorban lakott. Az olimpiai kvalifikációt az 1987-es világbajnokságon harcolta ki magának és 1988-ban a calgary-i olimpián végre beteljesült az álma.

Az akkor már „Eddie, a sas” becenevet viselő Edwards nem törődve a párás szemüvegével, nem túl szerencsés testalkatával és a méreténél jóval nagyobb sícipővel, nagyobb esés nélkül ugrott a normál- és a nagysáncról egyaránt. Ezzel ugyan utolsó helyen végzett, 40-50 méterrel rövidebb távval, mint az előtte végző versenyző, ám mégis az olimpia után tízezren tolongtak utána és esti show-k vendége lett.

Michael Edwards számos zúzódás és nehézség ellenére is újra és újra felállt és továbbment. Határtalan lelkesedésével és kitartásával elérte célját és minden idők legrosszabb síugró olimpikonjaként vonult be a történelembe. Életéről 2015-ben filmet is készítettek „Eddie, a sas” címmel.

Mindenkiben ott van a lehetőség, hogy olimpikon lehessen. Ha kudarcainkra kihívásként tekintünk, a problémákban a lehetőségeket látjuk, hatalmas sikereket vagyunk képesek elérni, legyen szó személyes vagy szakmai fejlődésről. Ha érdekel, hogyan lehet belőled is „olimpikon”, akkor nem kell mást tenned, mint elsajátítanod a fejlődő gondolkodásmódot, melyhez bővebb információ itt találsz 👉 https://develor.hu/?portfolio=growth-mindset-2

Érdekesség: az 1988-as olimpia sportolói között volt a jamaicai bobcsapat is…