Bár a gazdasági válságra adott egyik első reakcióként a cégek a munkatársak és a vezetők képzésére szánt forrásokat kurtították meg, a 2012-es trendfordulót követően, 2015-ben tovább folytatódott a tréningek térnyerése és ismételten nőttek a tréningköltések.
A Tréning Kerekasztal Egyesület évről évre felmérést készít a tréningpiac trendjeiről. Az egyesület 10 cége a 10 milliárd forintosra becsült hazai tréningpiac harmadát képviseli.
A növekedés annak tükrében örvendetes, hogy 2015-ben a humán tőke fejlesztésére nem állt rendelkezésre sem Európai Uniós, sem szakképzési forrás. Korábban ezek a források átlagosan 20%-kal járultak hozzá a tréningpiaci költésekhez.
Tréningeket 2015-ben legnagyobb számban termelőcégek, szolgáltatók és kereskedelmi cégek vettek igénybe. Ezen szektorok részaránya a megrendelésekből 2014-hez viszonyítva is nőtt. A korábbiakkal ellentétben, sokkal kisebb mértékben szerepeltek a megrendelők között bankok, biztosítók és közszolgáltatók. A közszféra a tréning szolgáltatások beszerzésében a felmérés szerint évek óta elhanyagolható szerepet tölt be.
A korábbi évhez viszonyítva nőtt a vezetőképző programok száma, többet költöttek a cégek szervezetfejlesztésre, és nőtt a coaching iránti igény is. Egyre több megbízó ismeri fel, hogy a tréning nem csak motivációs eszköz, a pillanatnyi élményen túl valódi hatékonyságnövekedést várnak el, ezért készek többlet erőforrást szánni a tanultak valós alkalmazása érdekében.
A megrendelők elismerik a Tréning Kerekasztal tagjai által képviselt minőséget és világszintű know-how- t, és ezt 2015-ben magasabb átlagárral díjazták. Az elmúlt években Magyarország vezetői tréningcégei közül többen is külföldi piacokra léptek ki, bővítették nemzetközi szerepvállalásukat. Külföldön is egyre keresettebbek a magyar tréning szakemberek.
„Örömünkre szolgál, hogy egyre több megbízó gondolkodik komplex szervezet- és kultúrafejlesztési programokban, melyben többek között a tréning módszert is sikerrel alkalmazzuk. Reméljük, hogy egyre többen ismerik fel, hogy csak olyan minőségi szolgáltatással ér el eredményt a humán tőke fejlesztése, melyet a Tréning Kerekasztal tagjai is képviselnek.” – nyilatkozta Szabó Csaba az egyesület ügyvezetője.
A Tréning Kerekasztal cégei folyamatosan fejlesztik szolgáltatási palettájukat. A 2016. május 11-én megrendezendő „Fiatalok a vezetésben” konferenciájukon a legaktuálisabb szervezeti és készségfejlesztési kihívásokra adott megoldásaikat mutatják be.
A Tréning Kerekasztal Egyesület 1997-ben a tréningszolgáltatások társadalmi elismerése és hasznosulásának elősegítése érdekében jött létre. A Tréning Kerekasztal tagjai közös etikai és szakmai normákat vállalnak munkájuk során.
A Tréning Kerekasztal tagjai: Ad Sidera, Concordia, DEVELOR, Emtrek, GROW Csoport, Human Telex Consulting, ICG Integrated Consulting, Sämling Solution, SKULL, TMI
További információ
Szabó Csaba ügyvezető
Tréning Kerekasztal Egyesület
Tel: +36 30 9316 228
Témák
Egyéb témákKezeld jól a hibrid kihívásokat!
Töltsd le a legújabb e-könyvünket, amely már kipróbált tippekkel rendelkezik a hibrid csapatban való működésről!