Büszkén és örömmel jelentjük, hogy a Develor nemzetközi díjat nyert: a EUROPEAN MILESTONE BUSINESS AWARD képzés és fejlesztés kategóriájában ítélték nekünk a fődíjat.
A Képzési és Fejlesztési Nagydíjat Melanie Seymour, a BlackRock CX globális vezetője adta át dicsérő szavak kíséretében egy londoni díjátadó keretében Pozvai Zsoltnak, a Develor nemzetközi vezérigazgatójának.
A díjat a Develor dinamikus fejlődéséért és növekedéséért, valamint példaértékű innovációjáért kapta, amely nemcsak Magyarországon, de európai szinten is figyelemre méltó. Elmondhatjuk, hogy az elmúlt évtizedben olyan körülmények között is töretlen fejlődést tudtunk felmutatni, amikor a képzési ágazat egyébként komoly kihívásokkal nézett szembe. A Develor képes volt gyorsan azonosítani az aktuális trendeket és az új képzési igényeket, és azokat innovatív módszerekkel és megközelítéssel kezelni.
A londoni díjátadón Pozvai Zsolt köszönetnyilvánító beszédében hangsúlyozta, hogy a Develor nemzetközi hálózatát a munkatársak kivételes elkötelezettsége különbözteti meg. Ez az a mozgatórugó, ami új és még nagyobb célok felé irányította a céget és bízik benne, hogy ez a jövőben is így lesz. Hiszen ez adja azt az energiát is a céghálózatnak, amire szükség van ahhoz, hogy lehető legjobbak legyenek és magukból a legjobbat adják partnereiknek a mindennapok során.
Nagyon köszönjük ezúton is a Develor hálózat minden munkatársának erőfeszítéseit, kreativitását és kitartását! Menjünk tovább együtt, és teremtsünk együtt továbbra is olyan értékeket, amelyet mások is elismernek!
Témák
Develor NewsKezeld jól a hibrid kihívásokat!
Töltsd le a legújabb e-könyvünket, amely már kipróbált tippekkel rendelkezik a hibrid csapatban való működésről!