Szinte közhely, hogy a vállalati szektor a válság kihívására az oktatási költségek megvágásával reagált. Hogyan érinti a válság a tréningszakma szereplőit? Mik a piaci tapasztalatok? Erre kereste a választ többek között a tréningpiac vezető cégeit tömörítő Tréning Kerekasztal 2012 évi felmérése.
A Tréning Kerekasztal Egyesület 1997-ben a hazai tréningszolgáltatások társadalmi elismerése és hasznosulásának elősegítése érdekében jött létre. A Tréning Kerekasztal tagjai közös etikai és szakmai normákat vállalnak munkájuk során.
A válság – nem meglepő módon – éreztette hatását a piac vezetői, így a Tréning Kerekasztal cégei között is; 70%-uk árbevétele visszaesett 2011-hez viszonyítva, csupán 20%-uk számolt be mérsékelt növekedésről. A tavalyi évre negatív hatást gyakorolt a szakképzési finanszírozás átalakítása, valamint a TÁMOP pályázatok elhúzódása. A forrásszűke a tréning átlagárak kismértékű csökkenéséhez vezetett, e mellett összességében növekvő aktivitást jellemezte a piacot. A 2009-es mélypontoz képest 20%-kal, míg 2011-hez viszonyítva 12%-kal nőtt a TK cégei által megtartott tréningnapok száma. HR szempontból jó hír, hogy továbbra sem csökkent az igény a minőségi szolgáltatás, és az innovatív megoldások iránt.
A Tréning Kerekasztal cégei fő fókuszában továbbra is vállalati tréningek álltak (93%), kis mértékben foglalkoznak nyílt tréningek szervezésével. A 2013-as évre a felmérésben résztvevők fele azonban már piacbővülést vár, míg 40%-uk stagnálást prognosztizál.
2012-ben sem állt le a Tréning Kerekasztal tagjainál a szakmai innováció. A piac újdonságainak bemutatására 2013 tavaszán a Tréning Kerekasztal a HVG-vel együttműködve nagysikerű szakmai konferenciát rendezett „Testreszabott üzletfejlesztés” címmel. A 110 résztvevő által látogatott rendezvényen 18 szervezetfejlesztési modell került bemutatásra. A konferencia megszervezésének fontos üzenete volt, hogy a piac nagy szereplői nemcsak versenyezni tudnak egymással, de összefogni is a szakma minden szereplője érdekében. A Tréning Kerekasztal tagság a minőség védjegye is, amit a Megbízóknak érdemes figyelembe venni, amikor partnert választanak.
A résztvevői elégedettséget mutatja, hogy a rendezvény végén kitöltött kérdőívben a konferencia látogatói az „Ajánlaná-e a rendezvényünket kollégájának?” kérdésre a HVG konferenciák történetének eddig legmagasabb átlagértékét jelölték meg.
A TÁMOP pályázati döntések megjelenése újabb forrást jelent a humán tőke fejlesztése számára. „Bízunk benne, hogy a pályázatok nyertesei továbbra is előnyben részesítik majd az innovatív megoldásokat, és a kiemelkedő szakmai színvonalat biztosító szolgáltatás garanciáját, a Tréning Kerekasztal tagjai által nyújtott tréningeket” – nyilatkozta a Tréning Kerekasztal szóvivője.
Témák
Egyéb témákKezeld jól a hibrid kihívásokat!
Töltsd le a legújabb e-könyvünket, amely már kipróbált tippekkel rendelkezik a hibrid csapatban való működésről!